logou
cimlap
Csonka János gépészmérnök (1852-1939) születésének 160. évfordulóján, 2012-ben nyílt meg Budapesten, a XI. kerületben a Csonka János Emlékmúzeum. A múzeum abban a Bartók Béla úti házban található, ahol a feltaláló eredeti autószerelő műhelye, majd gépgyára is működött.
Csonka Jánost legtöbben a porlasztó (karburátor) társfeltalálójaként ismerik, de részt vállalt az első közlekedési szabályzat kidolgozásában, az autóvezetői oktatás bevezetésében és a benzinkúthálózat megszervezésében is.
Nevéhez fűződik az első magyar gépjármű, a Posta megrendelésére 1900-ban készített motoros levélgyűjtő tricikli. A jármű szerkezete igen egyszerű volt, nem volt se tengelykapcsoló se sebességváltó rajta, mivel a javításhoz nem volt szakember. Érdekesség, hogy ezeken a motorokon került először az alumínium mint szerkezeti anyag alkalmazásra Magyarországon.
A múzeumban látható Csonka tervei alapján gyártott 1905-ös csomagszállító postakocsi egy fennmaradt példánya. A járművek 3 évvel megelőzték a Ford T-modellt és az akkori világszínvonalhoz tartoztak. A Posta az első postakocsinak egy 2000 kilométeres próbautat írt elő. 1905. május 31-én indult el az első autó a Felvidék, Erdély és az Alföld alig kiépített útvonalain, s hiba nélkül teljesítette a távot. Ezt a dátumot tekinthetjük a magyar autógyártás kezdetének.
A család hagyatékában lévő oklevelek, dokumentumok, személyes tárgyak, érmék és fényképek kerültek a gyűjteménybe, de láthatóak eredeti motorok és szerszámgépek is, valamint egy 4LE-s, egyhengeres kiskocsi 1909-ből, amely igazi gyöngyszeme volt a Csonka-autók sorozatának.