Emlékezés és hála Nyomtatás E-mail

„Olajos-maszatos, vasreszelékes kisinas áll előttem, szőkén, kék szeméből sugárzik a boldogság, mert egyike azoknak, akiket fölvettek a Csonka János Gépgyár iskolájába és internátusába. Itt áll előttem ifjúságom tizenöt éves kamasza, némi szorongással szívében, hogy majd helyt tud-e állni ebben a budapesti ’más világban’. Esténként hazagondol, kilesve manzárdszobája ablakából, az ismerős csillagokat keresve; a Göncölszekeret, a Kaszást, a Fiastyúkot, mik nappal aludni tértek a határtalan kunszentmártoni gyerekszobából. Itt áll előttem az a kis alföldi parasztgyerek ’a más világban’, a tanműhelyben, a satupadra téve a reszelőt, s a zöld keretes hatalmas ablakokon beáramló Nap fénye, mely játékosan csillog az ott lévő fémtárgyakon – gépeken és a hófehér falakon, föloldja az új környezet adta feszültségeket és beszélni kezd. Köszöni az Otthont, az enni-innivalót, később az amerikai overállt; hogy nyári táborozáskor megláthatta a ’Magyar Tengert’, a Balatont; köszöni Urbán János tanár úr, ’Jancsi bá’ türelmét, fáradozását, atyai szeretetét; az önképzőkört, ahol versmondást tanult, s a színházat dr. Huszty Mihály iskolaigazgatónak, magyartanárának, aki megtaníttatta vele a Tragédia I. és IV. színét, s ezért jutalomként elmehetett a Nemzeti Színházba is; köszöni Lengyel Gabriella hegedűművésznőnek, hogy a gyári zenekar utánpótlásaként őt is hegedülni tanította, s általa eljutott a Zeneakadémiára, az ottani koncertekre, s hogy a zene és a művészet léleknemesítő varázsával erőt adott a további útra, amely majd megint egy „más világba’ vezeti. Ezt már én mondom, mai magam, ki gondolatban azt a szál virágot teszem most Csonka János sírjára, mely a Köszönet, a Tisztelet és a Hála talaján nőtt, melynek magját Ő maga, gyárának mérnökei, részlegeinek művezetői, iskolájának tanárai ültettek el; amelynek fejlődését évtizedek sorvasztó légköre sem tudta megakadályozni, sőt pálfordulásunk idején, mit napjainkban élünk át, szerényen, de hittel hirdeti azt a szellemiséget, amellyel táplálták, mit Szent-Györgyi Albert így fogalmaz meg:

’Engedd Uram, hogy társaid legyünk az alkotásban; megértsük és megszépítsük a Te kezed munkáját, hogy ez a mi Földünk biztonságos otthona lehessen Gazdagságnak, Szépségnek, Boldogságnak és Békességnek’… Reménykedjünk.”

Budapest, 1990. március 26.

Szabó Gyula színművész