Kereszttűzben Nyomtatás E-mail

Ostrom után. A háborús események során a Csonka Gépgyár épületvagyona nem szenvedett lényeges károsodást és remélhető volt, hogy a Gyár a háborús terhektől felszabadulva a békés termelés vonalán folytathatja tevékenységét. A hadiállapot megszűntével ismét bebizonyosodott, hogy a Csonka Gépgyárnak az a kettőssége, hogy új gyártmányok készítésén kívül javító munkákkal is foglalkozik, a dolgozók részére igen nagy előnyt jelentett. A szovjet hadsereg, amely üzemünket a hadijog alapján saját céljaira dolgoztatta, háromnegyed éven át a végzett munkáért a Gyárnak semmit sem térített meg, ezért dolgozóink fizetéséhez szükséges pénzösszeget a Gyár javítórészlegének kellett megkeresnie. Ehhez segítséget nyújtott a Gyár katonai parancsnoka, Teodor Koljesznyikov gárdakapitány, aki nem gördített akadályt a javítórészleg tevékenysége elé. Minthogy az ország igásállat-állománya a háborús események következtében csaknem nullára csökkent, fokozott jelentőséget kaptak a traktor felújítási munkák. Ezeket a javítórészleg – Bacsák Nándor főmérnök irányításával – csak élelmiszerek és tüzelőanyag ellenében volt hajlandó elvállalni. Ezen józan döntés eredményeképpen a Csonka Gépgyár dolgozóit már az első évben is kellőképpen el tudta látni élelemmel és tüzelővel.

Javította az ellátási helyzetet, hogy gyárunk, amely elsőnek indult be a budai üzemek közül, elsőként teljesítette az előírt háborús jóvátételi feladatot. Ezért a szovjet hadsereg részéről több kedvezményben részesült, így folyamatosan ellátták üzemünket javítási és motorfelújítási megbízásokkal. Gyárunk kitűnő minőségű munkájával, gyors szolgáltatásával elérte, hogy a szovjet hadsereg még Ausztriából is hozzánk küldte el motorfelújítási munkáit. Ezekért a munkákért cukrot, cipőtalpat, munkásbakancsot, gyermekcipőt, ablaküveget, dorogi szenet stb. szereztünk be dolgozóinknak. Amíg más üzemek alkalmazottai koplaltak, fagyoskodtak, addig a mi dolgozóink, főleg Csonka Béla és Urbán János internátus-vezető, valamint tanulófiaink fáradozása és ügyessége révén, sohasem nélkülöztek.

Béketervek. Gyárunk vezetői már a háború alatt, de különösen annak utolsó esztendejében behatóan foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy miként lehet majd a háború után az üzemet a béke vágányára visszavezetni. Olyan cikkek gyártását tervezték, melyekkel egyben az ország gazdaságának is hasznot tudnak biztosítani.  Ilyen célzattal már a háború alatt megkonstruáltuk, és annak végére el is készítettük az első ún. Béke-motort, majd hozzáláttunk egy univerzális mezőgazdasági eszköz, a kapálógép előkészítéséhez. A kapálógépet az ostrom után valóban meg is építettük. Ha közbe nem jön az államosítás, és azt nem követik a Minisztérium szakszerűtlen döntései, ezzel a gépcsaláddal esztendőkre biztosítani lehetett volna a dolgozók kenyerét és a Gyár zökkenőmentes fejlődését.

Közel volt a megvalósításhoz a tervezett könnyű „munkásautó” is! Ezek az autók, a tervezők elképzelése szerint, külföldön is keresettek lettek volna, és jelentékeny hasznot hoztak volna az országnak. Hiszen Magyarország – nagyrészt Csonka János érdemeként – évtizedeken át élen járt Közép- és Kelet-Európában az autó- és motorgyártásban, sőt világszinten is kiváló értékeket produkált. Sajnos, az államosítás megakadályozta a terv valóra váltását.

Támadások tüzében. Ha őszinték akarunk lenni, meg kell vallanunk, hogy a Csonka Gépgyár az ostrom után – a nagy jelentőségű kapálógép, valamint a jóvátételre készült dugattyúk és dugattyúgyűrűk gyártásának elindításán kívül – műszakilag alig-alig fejlődött, energiájának és gazdasági erejének java részét dolgozói jólétének biztosítására fordította.

Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ehhez a törekvéshez a Gyár, – mint az ország élenjáró szociális üzeme – az illetékes tényezőktől minden segítséget megkapott. Éppen ellenkezőleg történt: az állam például még azon tartozásait sem volt hajlandó folyósítani, amelyek a Gyárat a jóvátételi munkák fejében megillették volna. Ezenkívül egyes sajtóorgánumokban olyan közlemények láttak napvilágot, amelyek a Gyár jóhiszemű törekvéseit ferde megvilágításban tüntették fel. Ezek a képtelen rágalmak az ott dolgozókat ugyan nem tévesztették meg, de a kívülállókban kedvezőtlen benyomást kelthettek. Mi sem könnyebb, mint valakit a valóságtól eltérő híresztelésekkel a közvélemény előtt befeketíteni. Parragi György szerint „Nincsen olyan tény, amiből a szenzációéhes újságíró – egy kevéske hazugsággal – ne tudna rémregényt vagy ragyogó riportot írni”. Ezt a kijelentését 1944. március 17-én, két nappal a német megszállás előtt a Szent István Társulat nagytermében tartott vitasorozaton tette, melynek aznapi témája ez volt: „Mit vár a munkás az újságíróktól?”.

A rágalmazó közlemények egy tipikus példájaként említhető többek közt a Kossuth Nép című kiadvány 1948. május 23. számában megjelent alábbi szöveg: „Menjünk vissza 1944-be ─ mondta Schmidt László, az államosított Csonka Gyár MDP-szervezetének a titkára. A két Csonka a munkások számára hatóságilag kiutalt negyven sertést a gyár udvarán levágatta, azután a húst – no nem osztotta szét, hanem – elszállította Budatéténybe, ahol egy pincébe befalaztatták. »Jó lesz az ostrom utánra« mondták és gondolatban hozzátették »Jó, magunknak«”. Ezzel szemben a valóság az volt, hogy az említett sertéseket nem a hatóság utalta ki számunkra, hanem azokat saját magunk vásároltuk össze a feketepiacon, dolgozóink részére. Ezt minden eshetőségre való tekintettel akkor cselekedtük, amikor még nem tudhattuk, hogy Budapestet ostromolni fogják. De éreztük, hogy viharfelhők gomolyognak a fejünk felett, hogy valami nagy baj közeleg. Vajon tehettük-e a munkatársaink érdekében beszerzett tartalék húst és zsírt – az egyre fokozódó légitámadások idején – biztosabb helyre, mint budatétényi üzemünk föld alatti tárnáiba?

Nem sokkal a Gyár államosítása előtt példátlan esetre került sor. F. Klára újságírónő tolmácsolásával két angolul beszélő úriember jelent meg a Gyárban, s a Montreal Tribune munkatársainak adták ki magukat. A feltaláló, Csonka János fiaival szerettek volna találkozni. A látogatást követően F. Klára újságírónő valótlanságokat tartalmazó újságcikket jelentetett meg. A hírhedt riport alapján ifj. Csonka Jánost a Népügyészség azonnal beidézte és ellene „népellenes magatartás és izgatás vádjával” eljárást kívánt indítani. A tárgyalásra 12 terhelő tanút idéztek be, köztük Demcsik Gézát és a konkurens cég részéről Weisz Ármint. Weisz Ármin beszámolója szerint az ügyész az asztalt verve volt kénytelen beismerni, hogy ifj. Csonka János ellen képtelen vádirat összeállítására, mivel valamennyi beidézett tanú nem „terhelő”, de védőbeszédet mondott. Az ügyész teljes megrökönyödésére Demcsik Géza pl. elmondta, hogy amikor őt internálták, felesége  a Csonka Gépgyártól hónapokon át megkapta férje teljes járandóságát, a gyermek után a szülési segélyt, sőt a szokásos gyerekkocsit is. Ami ifj. Csonka Jánost végleg megmentette az újságriport következményeitől, az tulajdonképpen egy szerencsés véletlennek tudható be. Az állítólagosan vele készített riport idején ugyanis igazolni tudta, hogy vidéken tárgyalt. Az is szerencse, hogy – az akkori körülmények között – mindezek tisztázására egyáltalában lehetőséget biztosítottak számára. F. Klára ezek után vádját tévedésnek minősítette, s beismerte, hogy Csonka Jánossal nem találkozott. Megjegyzendő, hogy a Gyár új pártaktivistái – tehát azok, akik csak az ostrom után kerültek a Gyárba – oly felháborítónak találták a tudatosan kitervelt támadást, hogy személyesen tiltakoztak ellene a XI. kerületi pártbizottságnál. Igen jellemző a képtelen hangulatkeltési kísérletekre az akkori idők egyik szereplőjének, Gréczi Andrásnak az a vádja is, amelyet ifj. Csonka János igazoltatásakor dobott a mérleg serpenyőjébe. Azt állította ui., hogy ifj. Csonka János „meghosszabbította a háborút, mert munkásait bőséggel ellátta élelmiszerrel”. Ebből az álokoskodásból persze az következnék, hogy a legfukarabb munkaadót kellett volna kitüntetni békedíjjal!

A valótlan híresztelések azt a gyárat támadták, amelyről nyolc évvel az államosítás után maga az államosítást végrehajtó igazgató Bartha Bertalan így nyilatkozott a Szabad Nép 1956. október 22-i számában: „Van ám itt jó törzsgárda. Szerencsére sikerült megmenteni a »Csonkásokat«… a régi Csonka-gyárban a múlt rendszerben országszerte is híres szociális ellátásban részesültek a dolgozók… Ezért jöttek ide szívesen dolgozni a munkások, akiknek nagy része itt is tanulta a szakmát, a korszerű gyári műhelyben… Bizony a szakszervezetnek is nem e szociális vívmányok eltörlésén, egységesítésén, hanem inkább továbbfejlesztésén kellett volna munkálkodnia az államosítás után.” Ezeket a szavakat az a Bartha Bertalan mondta, aki előzőleg a Vasas Szakszervezet főtitkára volt, és aki annak idején nem túl barátságos módon vette át a Csonka Gépgyár alapítóinak kezéből a stafétabotot.

Csonka János Gépgyára békében és háborúban kiállta a történelem tűzpróbáját. És éppen a legilletékesebb, az államosító gyárvezető tett tanúbizonyságot arról, hogy létezett egy magánkézben lévő üzem, amelynek ugyanúgy sikerült biztosítani a szociális egyensúlyt munka és tőke közt, mint azt ma az állami kézben lévő üzemek igyekeznek megvalósítani. Az imént idézett sorok, éppen annak a lapnak a hasábjain jelentek meg, mely korábban a személyünket támadó cikkek közlésében élen járt. Az események váratlan fordulata révén – mintegy késői történelmi igazságszolgáltatásként –, e sorok egyben az említett lap hattyúdalát is jelentették. Fenti riport 1956. október 22-én jelent meg. Ki gondolta volna, hogy másnap megremeg a föld, „Föltámadott a tenger” és e lapot eltemetik saját rendszerének romjai. De az a pár sor, ami ebből a korból rólunk fennmaradt, olyan mint egy emléktábla, amelyre csak annyit véstek: GLORIA VICTIS. Késői elismerés a legyőzötteknek. A történelem bennünket igazolt.